2014. január 11., szombat

Trek... Trek... Trek... fansite-ok 1.

A Star Trek sorozatokkal és nagyfilmekkel a magyar közönség nem találkozhatott a rendszerváltás előtt. A Star Trek filmjei, mivel a Föderáció és a Klingon Birodalom szembenállásával a hidegháborút képezte le, így a szocialista országokban nem kerültek levetítésre, és ezért nem alakulhattak ki olyan rajongótáborok sem, mint (elsősorban az angolszász területeken, ill.) nyugati szomszédainknál.

Azóta persze más lett a helyzet, az Internetnek (és az angol nyelvhasználatnak) köszönhetően rengeteg magyar oldal jött létre rajongóktól rajongóknak. Három részre tagolva: az első részben az angol nyelvűek közül mindjárt a legközismertebbel indítok, és még két ismert Trek fanoldal kerül terítékre. Másik két bejegyzésre marad a további 3 (japán, német, ausztrál) és a magyar weboldalak.

TrekCore

A TrekCore 2005-ben kezdte meg a működését. Az oldal alapvetően a TrekPulse nevű kezdeményezésnek köszönheti a létrejöttét, ami Rob Gallagher nevéhez fűződik – ez a „fansite” jóval kisebb és csak egyes Star Trek vonatkozásban szolgáltat tartalmakat 2001 óta. Az oldal minden tekintetben betartja a szerzői, illetve kapcsolódó (pl. szomszédos) jogokat.

TrekCore logo
Jelenleg a TrekCore nevű „megasite” nagyobb százaléka 5 ember vállán nyugszik, a megannyi adományozó és segítő mellett: két szerkesztő (Adam Walker és Mike Broadhead), egy „játékguru” (Bob Stutzman), egy Star Trek irodalmi szakértő és szerkesztő (Dan Gunther) és egy író (Kyle C. Haight) tevékenykedik elsősorban, azonban kijelenthető, hogy az oldal minden egyes szekciója külön-külön stábokkal is rendelkezik.

Az oldal 8 nagyobb szekcióra tagolódik, melyeknek nagy része a Star Trek sorozatok tematikájára épül. Ilyen szekciók a következők: TOS (The Original Series); TAS (The Animates Series); TNG (The NextGeneration); DS9 (Deep Space Nine); VOY (Voyager); ENT (Enterprise). Ezek mellett még két nagyobb színteret alakítottak ki, a nagyfilmekkel foglalkozó részleget, és az ST-s játékokkal kapcsolatos munkáknak otthont adó lapot.

A TrekCore-on mindezek mellett megtalálhatók még hírek, nagyobb rajongói fórumok, illetve a „social network” csatornáinak elérései a témában – Twitter és Facebook tekintetében.

TrekMovie

A TrekMovie alapvetően kis mértékben tér el a fentebb ismertetett TrekCore-tól. Ez a különbség abban nyilvánul meg, hogy míg a korábban említett oldal általános információk beszerzésére szolgálhat, addig a TrekMovie friss híreket, újdonságokat szolgáltat a rajongók számára.

Twitteres profilkép
Az oldal 2006. július 15-én indult „The Trek XI Report” néven, azon a napon, amikor J. J. Abrams 5 éves szerződést írt alá a Paramount Pictures-szel az „új” Star Trek film projekt jegyében. Ez annak is a jele volt, hogy az új Star Trek vonal megújítja a múlt idők Űrszekerek kultuszát. Minden elem, mely ezen oldalon található, felhasználásához köthető jogok a SciFanatic Network-höz tartozik. A TrekMovie weboldalt Anthony Pascale alapította. Azt célirányozta, hogy a lehető legfrissebb és naprakészebb információkat szolgáltassa a lehető legkisebb időegység alatt a Star Trek fanoknak.

Néhány hónapon belül a témában a legtöbbet hivatkozott oldalak egyikévé vált az internetes oldalak részéről (pl. Cinematical, Dark Horizons, SciFiWire stb.), a későbbiekben pedig más típusú média is felfigyelt rá – pl. G4TV, helyi TV csatornák, illetve végül, de nem utolsósorban a „The Wall Street Journal” (online változata itt) is megjelölte forrásként. 2008-ban a legjobb Star Trek híroldalként lett azonosítva, és azóta is nőttön nő.

Az oldal felépítése többnyire blog szerűen néz ki, ezen belül is két fő csoportra osztható. Az első csoport azon blokkok, bejegyzések összessége, melyek fórumként is értelmezhetők, például egy-egy vita a felhasználók által taglalt témák tekintetében („ST – Into Darkness” kapcsán felmerült rajongói vélemények megjelenése stb.), míg a másik típus a web 1.0 hagyományait követő statikus hírhálóhoz hasonlít, ezeket viszont kommentálni, megosztani is lehet. Ezen menüpontok alatt találhatók olyan hírek, témák, melyek például az ST – TNG digitális felújításáról szólnak, illetve az eredeti, vagyis az ST – TOS sorozat részeinek újbóli kiadásáról adnak számot.

El kell mondani azt is, hogy a fansite rendelkezik chat funkcióval, illetve külön keresőfelülettel is, mindazonáltal naprakész információk, adalékok olvashatók a Twitter üzeneteikben. Negatívum, hogy szinte az egész oldalon hirdetések olvashatók (melyek nem feltétlenül vágnak a témába).

A TrekMovie a második legnagyobb angol nyelvű Star Trek fansite. A két nr.1 után – korának adózva – most egy kissé régebbi weboldal következik, ez a TrekWeb.

TrekWeb

A TrekWeb.com 1996-ban lett alapítva Steve Krutzler személyes motivációjából. Elődje a Star Trek First Contact miatt készült STFCWEB.com (legutoljára, 2005. 08. 29-én így nézett ki) volt. Az oldal érdekessége, hogy Star Trek fansite-ként, elsőként rendelkezett önálló domainnel, sőt az akkori hivatalos Star Trek oldalt is felülmúlta, mivel az korábban, elsősorban szinte csak szöveges volt, míg ez grafikus elemekkel is dolgozott már.

Kezdetben az STFCWEB-bel kiegészítették egymást – aztán a későbbiekben az érdeklődés az utóbbi oldal tekintetében megcsappant, így a TrekWeb vette át a funkcióját –, folyamatosan új és naprakész híreket közöltek, heti rendszerességgel készítettek beszámolókat részekről stb. 1997-re a legnagyobb és legkeresettebb ST rajongói oldallá vált, aminek az lehet még a korábbiakon túl az oka, hogy számos Trek író, producer, színész stb. írásai, beszélgetései, interjúi is megtalálhatók az oldalon (pl. Willam Shatner).

Nemzetközi elismerést is kapott a 2000-es években, pl. 2002-ben a Time magazin, a Fox News és az LA Times is idézett az oldalról.

A weboldal felépítését tekintve több részre osztható, legfelül található a gyorsmenü, ahol a közösségi térhez, a hírekhez, bemutatkozáshoz stb. lehet eljutni. Két oldalon statikus tartalmak helyezkednek el 1-1 oszlopban, míg e kettő között találhatók a megnyitott tartalmak. Keresővel, chat-tel, szavazófelülettel is rendelkezik, azonban egyik hátránya, hogy találhatók reklámok (még ha rejtettek is néhol) a fansite-on.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése